MÁV 54
SZIGETVÁR – GÁLOSFA – (KAPOSVÁR)
Az egykori Kaposvár–Szigetvár vasútvonal a Zselic dombvidékét szelte át észak-déli irányban. Utoljára az 54-es menetrendi számot viselte. A vasútvonal Kaposvártól keletre, Sántostól északra hagyta el a Kaposvárt Dombóvárral összekötő fővonal nyomvonalát, nem messze a Kapos folyóba torkolló Surján-patak torkolatától. Innentől kezdve a Surján völgyében haladt dél felé egészen Bőszénfáig, ahol keresztezte a mai 67-es főút vonalát, majd Antalszállás északi végén ismét keresztezte azt. Ezeken a szakaszokon több töltésen és bevágáson haladt a vasút, majd Terecseny térségében kiért az Almás-patak völgyébe, amelyben egészen Szigetvárig folytatta útját.
A helyiérdekű vasútvonalat a Szigetvár-Kaposvári HÉV társaság építette. A MÁV kaposvári állomásától induló 52,6 km hosszú vasútvonal Szigetváron csatlakozott a Pécs-Barcsi Vasúttársaság vonalához. A kisebb részben dombvidéki jellegű vasút kevés földmunkával épült, jelentősebb töltésépítésre Almamellék és Bőszénfa állomások között volt szükség. A nagyobb részben az Almás-patak völgyében futó vonalat 1900. november 9-én adták át a forgalomnak. Ágyazata hol sóderes, hol zúzottköves volt. Almamelléken 1901-ben csatlakozott a vasútvonalhoz a ma is működő Almamelléki Állami Erdei Vasút.
A vonalon általában naponta 2–3 pár személyvonat járt, többnyire 40 km/h-es sebességgel. Ezek vontatásához 275-ös és 376-os gőzmozdonyokat használtak, de a tehervonatokat időnként dízelmozdonnyal vontatták, amelyek a később megszüntetett kaposvári fűtőház gépállományának részét képezték. Előfordult köztük M38-as, illetve a tolatós tehervonatok esetén dupla M28-as is. Volt idő, amikor a Pécsről a Balatonra közlekedő „fürdővonat” is Szigetvár, ezáltal a Kaposvár–Szigetvár vonal érintésével jutott el céljához. Ennél a járatnál (ami legtöbbször nem állt meg a vonal kisebb állomásain) időnként 375-ös gőzmozdonyokat is alkalmaztak.
A vasútvonalat a Csanádi György-féle 1968-as közlekedéspolitikai koncepcióhoz köthetően számolták fel. Az utolsó személyvonat 1976. december 31-én ment el a vonalon. 2015-ben a Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület és a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság emléktáblát helyezett el a vasút egykori Kapos-hídjának maradványánál, a 66-os közút hídjának közelében. (Wikipédia)
Train Simulator
A Kaposvár-Szigetvár vasútvonal talán az egyik legtöbbet és legtöbbször bezárásra ítélt vasútvonal. Végül 1976-ig bírta… Eddig! Úgy döntöttem, hogy ezt a szívemhez közel álló vasútvonalat elkészítem a szimulátorban és az egész 54 km-es teljes eredeti szakasz játszható lesz. A pályát még 2019-ben kezdtem el építeni, ami alatt rengeteget tanultam a szimulátor használatáról mind pályaépítésben, mind objektumozásban. Az útvonal nyomvonala számomra gyönyörű tájon halad keresztül, vagyis Somogy- és Baranya megyében a Zselici dombságon keresztül.
A pályát próbáltam a mai kornak megfelelő állapotra építeni, vagyis modernizálni. Az útvonal két verzióban is elérhető: felsővezeték rendszerrel és anélkül is, amelyen a pálya állapota már megengedi a 80 km/h alapsebességet is. A környezetet hangulatát próbáltam a régi idők és a jelenkor vegyítésében visszaadni, így aki ismeri ezt a vonalat, sokat nosztalgiázhat rajta. A pálya egyben fő- és mellékvonali hangulatot ad és részletes menetrendet is tartalmaz. (S. Tamás)
Pályatérkép
A pálya jelenlegi állapotáról itt találtok képeket és videókat:
TELEPÍTÉS
Az útvonal helyes működéséhez az alábbi kiegészítők szükségesek:
• Train Simulator Hungary weboldalon elérhető összes objektum (kiegészítőkkel együtt!): TrainSimulator.hu objektumok
• European Loco & Assets csomag kiegészítő: EU Loco & Assets Pack
• Cseh Trat 020 útvonal: Trat 020
• KaMat féle objektumok: KaMat objektumok
• Jirka Tracks (sínkészlet): Jirka Tracks
• Vulcan Production növényzet: VP Grass Pack Version 4
• LETÖLTÉS fájlok
Készítő: Sipos Tamás
Verzió: v2.0
A letöltés után minden lényeges információt megtaláltok a dokumentumokban.
További információ: Sipos Tamás
Felhasználás: A pálya telepítése közben (vagy alatt) történt károkért semmilyen felelősséget nem vállalunk! A pályát mindenki csak saját felelősségére töltse le és telepítse! A telepítések előtt ajánlom a biztonsági másolatok elkészítését az adott könyvtárakról, amennyiben szükség van rá. A pálya kizárólag szabad felhasználásra készült, nem használható semmilyen kereskedelmi projektben! A pálya használatával és letöltésével elfogadod a felhasználási feltételeket!
A TrainSimulator.hu weboldal a Dovetail Games által kiadott Train Simulator Classic játékhoz tartozó magyar vonatkozású tartalmakkal foglalkozik.
HASZNOS HIVATKOZÁSOK
© 2024 Copyright | Train Simulator Hungary. Minden jog fenntartva!
MÁV 426 Desiro
A helyes működéshez szükség van az eredeti modellre és az alábbi kiegészítőkre!
Eredeti modell: RSSLO Desiro – ÖBB 5022/BR 642
MÁV 426 Desiro
A helyes működéshez szükség van a Román átfestés csomagra is: CFR Desiro Repaint
A jobb élmény érdekében telepítsd ezt a hangfrissítés csomagot: Siemens Desiro Soundpacket
Töltsd le és telepítsd a MÁV átfestéseket!
Verzió: v1.0
MÁV M61
A helyes működéshez szükség van az eredeti modellre: DSB MY
K-trains Vectron 193
A helyes működéshez szükség van az eredeti modellre: K-Trains Vectron – Class 193
Az átfestések helyes működéséhez szükség van erre az alap átfestésre is: K-Trains Vectron – Class 193 – Reskins
ŽSSK 350
A helyes működéshez szükség van az alábbi kiegészítőkre!
ŽSSK 350
A helyes működéshez szükség van a mozdonyhoz tartozó kabinra: Cabview 350 v 1.3
A helyes működéshez szükség van a mozdonyhoz tartozó hangcsomagra: Sounds 350 v 1.3
Verzió: v1.0
ČD 242
A helyes működéshez szükség van az eredeti modellre: ČD 242
LE 060 EA Train Hungary
A helyes működéshez szükség van az eredeti modellre: CFR 060 – EA 476-692-5
MÁV 470 sorozat
A helyes működéshez szükség van az eredeti modellre: RWA Railjet Advanced
MÁV 480 sorozat
A helyes működéshez szükség van az eredeti modellre: Virtual Railroads DB BR185.2 ExpertLine